Foglaljon online a legjobb árakon
Árkalkuláció / Foglalás Ajánlatkérés
Mátyás hotel
Társadalom Biztosító (TB) által támogatott kezelések tb támogatás

Országos Egészség Pénztár (OEP) / Társadalom Biztosító (TB) által támogatott kezelések

A gyógyfürdők természetes gyógytényezők felhasználása mellett szakorvosi diagnosztika és ajánlás alapján gyógyászati szolgáltatást és rehabilitációs tevékenységet nyújtanak.

A magyar egészségbiztosítási rendszerben biztosítottak és egészségügyi szolgáltatásra jogosultak szakorvos (pl. reumatológus, ortopéd- vagy mozgásszervi reumatológus szakorvos) által kiállított beutalóval naptári évente jogosultak évi két kúra igénybevételére. A betegség jellegétől függetlenül jogosult minden, a feltételnek megfelelő, beutalóval rendelkező biztosított az évi két kúra felvételére. Annak ellenére, ha a megkezdett kúra a következő évre áttolódik, a megkezdés szerinti évhez tartozik.

Az egy időben igénybe vehető kúra kezeléstípusonként maximum 15 alkalomból állhat. Az éves két kúra között legalább 56 napnak kell eltelnie.

A támogatott kezelések felvételének igénye esetén a háziorvos által kiállított beutalóval kell felkeresni az adott szakterület szakorvosát. A megfelelő jogosultsággal rendelkező orvos vényen rendeli el a gyógyászati ellátásokat, továbbá kiállítja az ellátás igénybevételéhez szükséges névre szóló kezelőlapot is.
Amennyiben a kezelések igénybevételének helye (pl. a Mátyás Király Gyógy- és Wellness Hotel) rendelkezik saját szakorvossal, akkor nem szükséges a korábban említett folyamatot lefolytatni, hiszen a szolgáltató, jelen esetben a szálloda szakorvosa már rendelkezik minden a gyógykezelések kiírásához szükséges engedéllyel.

Amennyiben megtörtént a vények és kezelőlapok kiírása fontos arra ügyelni, hogy a vényeknek is van érvényességi ideje. Ez függ a kezelések fajtáitól, azaz a fürdőgyógyászati kezelések esetén a kezeléseket megkezdésétől számítva 8 héten belül be kell azt fejezni. Ugyanez érvényes a 18 év alatti csoportos gyógyúszást tekintve, ahol 26 hét az érvényességi idő, míg a széndioxid gázfürdő esetén már csak 4 hét.

Azaz a felvett és megkezdett kezeléseket ennyi idő alatt kell igénybe venni. A kezelések ezen idő alatt bármikor felvehetőek akár több szakaszban is, kizárólag ugyanazon az igénybevételi helyen. Pl. Karácsonyi üdülés során elkezdi a kezelést, majd január második felében egy újabb üdülés alatt befejezi a megkezdett csomagot ugyanazon helyen.

A fürdőgyógyászati ellátások és a szén-dioxid gyógygázfürdő tekintetében vények kiállítását követő 30 napon belül, meg kell kezdeni az ellátást.

Az ellátás igénybevételének kezdő dátumának az számít, amikor az első kezelést megkezdte a beteg.

A Mátyás Király Gyógy- és Wellness Hotel vendégei azon szerencsés helyzetben vannak, illetve lehetnek, hogy a szállodába érkezve háziorvosi beutaló nélkül, a szálloda fürdőorvosa megvizsgálja őket és írja ki a kezelőlapokat, hiszen nem szükséges semmilyen beutalót, kezelőlapot sem magukkal hozniuk. Egyetlen egy dolog szükséges a támogatott kezelések igénybevételéhez, az pedig a TB kártya, mellyel a biztosítotti státuszuk leellenőrizhető és bizonyítható, valamint amennyiben rendelkezik érvényes Közgyógy Igazolvánnyal azt is hozza magával. Fontos, hogy az orvosi vizsgálatra, amennyiben valamilyen orvosi kezelés alatt álltak/állnak vagy gyógyszeres kezelésben vesznek részt, dokumentációikat feltétlenül hozzák magukkal.

A kezelőlapokat a betegeknek a kezelésre magukkal kell vinniük!

 

Tb támogatott fürdőgyógyászati ellátások:

  • gyógyvizes gyógymedence
  • gyógyvizes kádfürdő
  • iszappakolás
  • súlyfürdő
  • szénsavas fürdő
  • orvosi gyógymasszázs
  • víz alatti vízsugármasszázs
  • víz alatti csoportos gyógytorna
  • komplex fürdőgyógyászati ellátás

 

 

Egyéb rehabilitációs célú gyógyászati ellátás:

  • 18 éves kor alatti csoportos gyógyúszás

Egyéb természetes gyógytényezőn alapuló gyógyászati ellátás:

  • szén-dioxid gyógygázfürdő (mofetta)

Kezelések időtartama

ABC
KódszámGyógyászati ellátásIdőtartam
01Gyógyvizes gyógymedence
30 perc
02Gyógyvizes kádfürdő20 perc
03Iszappakolás20 perc
04Súlyfürdő15 perc
05Szénsavas fürdő15 perc
06Orvosi gyógymasszázs20 perc
07Víz alatti vízsugármasszázs15 perc
08Víz alatti csoportos gyógytorna25 perc
09Komplex fürdőgyógyászati ellátás4 óra
1018 éves kor alatti csoportos gyógyúszás45 perc
11Szén-dioxid gyógygázfürdő20 perc

  

A társadalombiztosítással támogatott kezelések díjának egy részét a biztosító közvetlenül a szolgáltató részére fizeti meg, míg kötelezően előír egy rendkívül kedvezményes önrészt, mely szolgáltatónkként eltérő lehet.

Közgyógyigazolvánnyal rendelkező vendégeknek nem kell önrészt fizetni, az igazolvány a vény felírásához mindenképp szükséges.

 

Gyógyvizes gyógymedence

Maga a gyógyvizes fürdő a fürdőgyógyászati ellátások alapja, ezt minden fürdőkúrára beutalt alapból megkapja,(amennyiben nincs egészségügyi kizáró ok) ehhez járnak az adott problémának legmegfelelőbb további kezelések.

A gyógyvíz felhasználása fürdőgyógyászati ellátás esetén fürdővízként, külsőleg fejti ki pozitív, jótékony hatását az emberi szervezetre. A termálvízzel szemben gyógyvíznek az olyan meleg vizet nevezzük, melynek oldott ásványi anyag tartalma, valamint kémiai jellege állandó gyógyító hatást képes kifejteni ezen kedvező tulajdonságainak köszönhetően. A gyógyvízk hatásfoka az összetételének függvényében eltérő lehet. Általános lazító é s regeneráló tulajdonságai révén a következő területeken alkalmazzák előszeretettel:

  • Idült ízületi gyulladás
  • Degeneratív ízületi elváltozások
  • A gerinc különböző idült gyulladásos, degeneratív megbetegedései
  • Idült idegfájdalmak, ideggyulladások
  • Heine-Medin-kór utáni, valamint agyvérzés, agyműtét, vagy más okból kialakult bénulások utókezelése
  • Idült izomfájdalmak
  • Sérülések, sportsérülések utókezelése
  • Elhúzódó, nehezen gyógyuló csonttöréseknél a kallus-képződés elősegítése
  • Érszűkületek
  • Idült nőgyógyászati megbetegedések
  • Meddőség  (akár valamely gyulladásos betegség következtében jött létre, akár a méh vagy a petefészek fejletlensége okozza)
  • Idült bőrbetegségek (psoriasis)
  • Idült légúti megbetegedés (idült orrnyálkahártya-, orrmelléküreg-gyulladás, idült garat-, légcső-, hörhurut)


A medencefürdő kezelést minden esetben az orvos által előírt időtartam figyelembevételében kell végrehajtani és betartani. Az időtartam 20 és 40 perces lehet, azonban az egy óránál hosszabb fürdőzés még egészséges szervezet esetén sem javaslot az erős ásványi anyag tartalom miatt.

 

Gyógyvizes Kádfürdő

A kádfürdő kezelés hatása és javallata megegyezik a gyógymedencés kezelésével azonban olyan betegeknek javasolt, akik valamilyen oknál fogva nem tudják igénybe a medencefürdőt. Például amennyiben valaki nem fertőző bőrbetegségben szenved, vizelettartási problémákkal küzd, vagy súlyos szív- és érrendszeri betegséggel küzd.

 

 

Víz alatti vízsugármasszázs (tangentor)

Ez a típusú kezelés nem csak kellemes érzetet és relaxációs élményt biztosít, hanem növeli az vízsugár masszírozó tevékenysége révén az adott terület vérellátását, ezáltal javítja az anyagcserét. Javallatai közül ki kell emelni a porckorongsérv, csípő-, váll, térd kopás, és egyéb gyulladások ízületi betegségek kezelését. A kezelés során a vendég egy meleg vízzel megtöltött fizikoterápiás kádba fekszik be, ahol a szakképzett kezelőszemélyzet egy csövön keresztül szabályozza a vízsugár erősségét és irányítja azt a kezelendő testrészre/testrészekre. A víz rezgése áthatja a kötőszöveteket, így segíti a bőr megújulását, előidézi annak rugalmasságának visszaállítását.

 

Víz alatti csoportos gyógytorna:

A hidroterápiás eljárások közé tartozik. A vízben való könnyedebb mozgás révén közvetlen fizikális és termikus ingerein keresztül fejti ki hatását. Előnye hogy kevesebb izomerőt igényel, így olyanok is tudják végezni a tornagyakorlatokat, akik ugyanezt száraz körülmények között képtelenek lennének.



Wellness szolgáltatásaink

 

Iszappakolás

Az iszap sokkal több probléma megelőzését segíti elő mint az gondolnánk. A kopásos mozgásszervi problémák esetén kimondottan javallott, hiszen hamar csökkenti a panaszokat, ráadásul számos bőrgyógyászati betegség ellen is gyors javulás, gyógyulás érhető el. Mindezek mellett egyes ortopédiai, neurológiai, belgyógyászati és nőgyógyászati betegségeknél is előszeretettel alkalmazzák. A meleg iszap lokálisan lazítja el az izmokat és csökkenti azok merevségét. Az iszapok között is több félét különböztethetünk meg, hiszen ásványi anyag tartalmuk, állaguk eltérő lehet. Azonban minden egészségügyben használt iszap megegyezik egyben, ami nem más, mint az egészségre gyakorolt kedvező hatásuk.

A Mátyás Király Gyógy- és Wellness Hotel vendégei hévízi iszapkezelésben részesülnek, mely a hajdúszoboszlói víz ásványi anyagtartalma mellett, a saját -a víztő eltérő- ásványi anyagtartalmával egy sokkal összetettebb és hatékonyabb kezelést biztosítanak. Ezáltal a kezelések hatásfoka és az általuk elért eredmény is sokkal kedvezőbb.

 

Orvosi Gyógymasszázs

A gyógymasszázs elősegíti a vér-, és nyirokkeringést. A rendszeres kezelések nem csak kezelésre, de megelőzésre is alkalmasak, például a reuma vagy a meszesedés ellen.

A gyógymasszázs egyszerre fejt közvetett és közvetlen hatásokat a szervezetre, hiszen fokozza a szövetek nyirok- és vénás visszaáramlását, ezáltal felgyorsítja az anyagcsere folyamatokat. Így gyorsabban ürülnek ki a salakanyagok a szervezetből, melynek következtében javul a szövetek, izmok vérellátása azokban a testrészekben melyek nem működtek tejesen vagy problémásak voltak. A testrészek vérellátásának javulása révén az egész testre komplexen gyakorol pozitív hatást és ezáltal az általános közérzetet is javítja.

 

 

Ellazítja az izmokat, csökkenti a kialakult stresszt, serkenti az anyagcserét, ezáltal az immunrendszer működésére is jótékony hatást gyakorol.
Hatékonyan fejti ki hatását a stresszből eredő vállfájás, fejfájás és nyaki húzódások kezelésekor, valamint az egyes testrészek fájdalma, izomsérüléseinek, izomhúzódásainak, görcseinek és lázainak kezelésére.
A speciális mechanikus ingerek révén nemcsak az endorfintermelődést növeli az agyban, hanem a fájdalomingerek agyba jutását is gátolja, így fájdalomcsillapítók nélkül enyhíthetőek a panaszok.

 

Súlyfürdő

A súlyfürdő víz alatti kezelés mely a gyógytornához hasonlóan a víz felhajtóerejét használja ki. A beteg testét több ponton, általában a nyaknál, karnál fogva, de bizonyos esetekben az ágyéknál fogva, függesztik fel a vízen. A függesztési pontok helye attól függ, hogy a gerinc mely szakaszát érinti a kezelés. A felfüggesztett test a gyógyvízzel feltöltött kezelőmedencében függ, ezáltal azt a célt érik el, hogy a gerinc csigolyái eltávolodnak egymástól, azaz a gerincoszlop megnyúlik. A nyújtás következtében lehetővé válik, hogy a porckorongok eredeti, egészséges állapotukba kerüljenek vissza. A kezelés a víz felhajtóereje és kellemes 34-35°C-os hőmérséklete révén ellazítja a testet és teljesen fájdalommentes. A kezelés ezen okok miatt természetes módon gyógyítja a porckorongsérvet, oldja az izomgörcsöket, tehermentesíti a nyomás alatt álló ideggyököket, továbbá mérsékli a szalag- és idegzsugorodást. Ajánlott a gerincízületi kopások kezelésére és segíti a térd- és csípőízületek nyújtását.

A kezelés röntgenvizsgálatot követően kizárólag orvosi utasításra vehető igénybe.

 

Szénsavas fürdő

A meleg vízben elnyeletett széndioxid által történő kádfürdő kezelés, mely során a paciens bőrfelszínéhez közeli ereket a vízben lévő buborékok stimulálják. Ezáltal megnő a bőr CO2 telítettsége. Az erek kitágulása révén nyugodtabbá válik a szív működése, javul a szövetek vérellátása így elérhető a vérnyomás csökkenése. Mindemellett a légzőközpont izgatásával eléri a mélyebb légzés is. A szívbetegségben szenvedőknek, keringési zavarokkal élők valamint kimerült szervezetek kezelésére ajánlott.

 

Komplex fürdőgyógyászati ellátás

A komplex fürdőgyógyászati kezelés, mint, ahogy neve is sugallja egy összetett kezeléssorozat, mely 4 féle kezelésből áll össze. Helyben a gyógyfürdő orvosa állíthatja össze a betegvizsgálatot követően a természetes gyógytényezők valamelyikéből és a fizikoterápiás és/ vagy száraztorna kezelések kombinációjából.
Az ellátás kezdőnapját előzetesen kell a gyógyfürdővel egyeztetni, ahol a betegek minimum napi négy órában részesülnek kezelésben. A kezelések teljes időtartalma alatt biztosított kell, hogy legyen a pihenőágy a betegek számára, azaz ez a kezeléstípus a fekvőbeteg ellátás körébe tartozik.

 

18 éves kor alatti csoportos gyógyúszás

Az úszás a mozgatórendszerre, a keringési, és légzőrendszerre, idegrendszerre kifejtett kedvező hatásai miatt önmagában terápiás jellegű.

Ezen foglalkozások során csoportosan alkalmazzák a normál úszásnemeket vagy azok részelemeit, illetve olyan terápiás úszómozdulatokat, amelyek egyes izmok nyújtását, vagy más izmok erősítését lehet elérni. Mindezeket meghatározott terhelésekkel és távokkal érik el. A szív és keringési eredetű megbetegedések, asztma, gerinc és mellkas deformitásainak, a központi és perifériás idegrendszer károsodásainak gyógyításaira hatásos.

 

Szén-dioxid gyógygázfürdő (Mofetta)

A természet különböző adottságai régóta szolgálnak az emberek gyógyításaira. Egyik közülük az alacsony hőfokú vulkanikus kigőzölés, melyet a geológusok Mofettának neveztek el.

Ennek a gázelegynek a terápiás jelentőségét a rendkívül magas széndioxid tartalma nyújtja.

A kezelést olyan kabinban végzik, amelyben víz helyett színtelen, szagtalan, levegőnél nehezebb széndioxid gáz van. A bőrön keresztül a gáz bejut a szervezetbe, ahol a bőr erek kitágulnak, a kapilláris keringés fokozódik, a véráramlási sebesség felgyorsul.

Szén-dioxid gyógygázfürdő a természetes gyógygázt előfordulási helyén felhasználó szolgáltatónál nyújtható. Hazánkban csupán egy helyen, a Mátrában található olyan természetes kigőzölgés, mely az emberi szervezetre jótékony hatással van.


A Mátyás Király Gyógy- és Wellness Hotel vendégei a hét minden napjára kérhetik kezeléseiket, hiszen ünnepnapokon és hétvégén is folynak gyógyászati kezeléseink. A támogatott kezeléseket igénybe vevők számos más kedvezményes gyógyászati ellátásban is részesülhetnek, melyek természetesen kizárólag orvosi rendelvény esetén vehetők igénybe. Ilyen az elektroterápiás és a Trakciós ágykezelés, melyek igénybevétele további segítség lehet a gyorsabb és hatékonyabb gyógyulás elérésében.

 

Szállodánkban igénybe vehető kezelések:

ABC
KódszámGyógyászati ellátásIdőtartam
01Gyógyvizes gyógymedence30 perc
03Iszappakolás20 perc
06Orvosi gyógymasszázs20 perc
07Víz alatti vízsugármasszázs15 perc
08Víz alatti csoportos gyógytorna
25 perc
09Komplex fürdőgyógyászati ellátás4 óra

 

Kellemes környezet, hatásos kezelések, kedves és segítőkész személyzet,
mert ez az a hely,

„ahol a Vendég a Fenség és az Apród az Úr!”



Kedvezményes üdülési csomagjainkról itt talál részletes tájékoztatást.

 

 

vissza a többi cikkhez
Címkék

Ajánlatok

  • 2025.01.06-tól változás

    Fontos információ!

    Tb által támogatott kezeléseink csak hétfői érkezéssel vehetők majd igénybe 2025.01.06-tól

    részletek
  • Ajándékutalvány

    Ajándékozzon élményt karácsonyra!

    Már 19.500 Ft/fő/éjtől

    részletek
  • 2024.12.21-28.

    Karácsony

    Szenteste ünnepi vacsora, kellemes gyógyvíz, félpanziós ellátás!

    részletek
  • 2024.12.30-2025.01.02.

    Szilveszter 2024/2025

    Búcsúztassuk együtt az óévet!

    részletek
  • Mágnesterápia az egészséges immunrendszerért

    BEMER terápia

    Wellness részlegünk új szolgáltatással bővült!

    részletek
  • Élvezze vendégszeretetünket!

    1 éjszakás kikapcsolódás

    Félpanziós ellátás, gyógy-és wellness részleg használat!

    részletek
  • Wellness, Pihenés, Kikapcsolódás

    3 napos kiruccanás

    Kényeztető üdülés félpanziós ellátással, ajándék levesebéddel!

    részletek
  • Testi-lelki kikapcsolódás, kulináris élvezet!

    Szoboszlói Pihenés

    Félpanziós ellátás, gyógy-és wellness részleg használat!

    részletek
  • Szállodán belüli NEAK által támogatott kezelések!

    Kedvezményes gyógyüdülés

    Kellemes gyógyvíz, bőséges svédasztalos ellátás!

    részletek
  • Ajándékutalvány

    Ajándékozzon élményt szeretteinek!

    Személyre szóló ajándékötleteink

    részletek